FB Pixel
Belépés

TUTI magántanár-közvetítő
Országos magántanár adatbázis

 

TANÁRT KERESEL?

Több száz magántanár hirdetése egy helyen

Egyszerű, gyors, ingyenes keresés

TANÍTANÁL?

Több ezer sikeres közvetítés

Több mint 10 éves tapasztalat a magántanár-közvetítésben

 

Német tanár: Szathmáry Emőke

Bemutatkozás

Szathmáry Emőke

Német tanár

Woody Allen után szabadon: szép dolog a nyelvtanulás egy tanár és egy diák között, feltéve, ha a megfelelő tanár és a megfelelő diák közé kerül az ember. Magyar-német szakon végeztem, a német nyelv oktatásával és fordítással foglalkozom. Tanítottam már nyelviskolában, nagyvállalatoknál és magántanárként. Ha együtt tanulunk, néhány óra után az eredeti mondást is el fogod tudni mondani németül.

Sokéves tanítási tapasztalatom azt mutatja, hogy a beszédközpontú órák magabiztos, aktív, már a kezdetekkor használható nyelvtudást hoznak magukkal. Egyetemi ösztöndíjaimnak köszönhetően azt láttam, hogy akkor a legeredményesebb a tanulási folyamat, ha az anyanyelvi környezethez leginkább hasonló körülményeket biztosítjuk. Ezen elvek mellett a jó hangulatot tartom fontosnak, mivel meggyőződésem, hogy a humor nagyban támogatja a hatékony tanulást.

 

 

Oszd meg másokkal is:        

 

 

Adataim

Cím:
Budapest, XVIII.
Telefonszám:
06209443993
Tanít saját helyszínen?
nem
Házhoz megy?
nem
Vállal csoportos oktatást?
nem
Vállal online oktatást?
igen

 

Tanított tárgyaim

TárgySzintÓradíj
Német nyelv Kezdő, Alapfok, Középfok, Felsőfok, Speciális nyelv5000 Ft / 60 perc

Üzenet küldése

 
captcha img
 

 

 

TUTI magántanár-közvetítő - országos magántanár-adatbázis, magántanár kereső