Angol nyelv
Török Csaba HATÉKONY OKTATÁS ÉS TEHETSÉGGONDOZÁS, ANGOLUL VAGY NÉMETÜL IS!
Fizika, Kémia, Matematika
Bödecs András
Bemutatkozás

Tíz éves magántanári tapasztalattal, diplomás angol-kémia tanárként vállalok érettségire, nyelvvizsgára való felkészítést, korrepetálást angolból és kémiából.
Az ELTE angol-kémia szakán szereztem középiskolai tanári diplomát. A tanítást hivatásomnak tekintem, így az egyetem mellett igyekeztem bővíteni pedagógiai eszköztáramat. A játékpedagógiától kezdve, a demokratikus nevelésen át a coaching-ig sikerült úgy módszereket megismernem, melyeket a tanári munkám során is előszeretettel alkalmazok. Szívügyem a tanulásmódszertan, melynek gyakorlása a tanítási-tanulási folyamat szerves részét képezi óráimon. A terület legfrissebb eredményeit magam is aktívan követem és saját tanulásomhoz is alkalmazom ezeket.
Bátyámmal úgy döntöttönk, hogy 2022 őszétől, teljes állásban foglalkozunk magántanítással közös vállalkozásunkon keresztül, melyben hasonlóan elkötelezett és magas szakmai színvonalon oktató tanárkollégákkal szeretnénk együtt dolgozni
Kémiából speciálitásom az emelt szintű érettségire való felkészítés; ezt élvezem leginkább csinálni, de általános iskolai és gimnáziumi anyag gyakorlását és ismétlését is szívesen vállalom. Angolból a közép-és felsőfokú nyelvvizsgára felkészítést, vagy a hasonlóan magas szintű nyelvtudással rendelkező tanulók fejlesztését részesítem előnyben.
Egyik tanítványom írta:
"Szinte nulla kémia tudással érkeztem hozzá, és rövid időn belül hihetetlen mennyiségű emelt szintű tananyagot tudtam elsajátítani neki köszönhetően. Az órákra mindig szívesen érkezem, hiszen nagyon jó hangulatban telnek, hihetetlenül jól és érthetően magyaráz! Mindenkinek csak ajánlani tudom!"
Rólam és pedagógiai szemléletemről többet is olvashatsz személyes weboldalamon: https://bodecsandras.com/
Bátorítalak arra, hogy keress meg e-mailben (bodecs.a@gmail.com) vagy a megadott telefonszámon, ha van bármi kérdésed, illetve ha szeretnél jelentkezni hozzám.
Az első, megbeszélő alkalom ingyenes.
Ha szeretnél jelentkezni rá, e-mailen és telefonhíváson kívül rögtön foglalhatsz időpontot a https://app.minup.io/book/bodecs-andras oldalon. Ebben az esetben én kereslek téged a részleteket illetően.
Az órákat igényeid szerint személyesen nálam, a Kálvin térhez közel vagy online tartom.
Szeretettel várom a megkeresésed!
Adataim
- Cím:
- 1093 Budapest, Lónyay utca 15.
- Telefonszám:
- 06-30/446-3192
- Weboldal:
- https://bodecsandras.com/
- Tanít saját helyszínen?
- Kálvin térhez közel
- Házhoz megy?
- nem
- Vállal csoportos oktatást?
- max 2 fő
- Vállal online oktatást?
- igen
Tanított tárgyaim
Tárgy | Szint | Óradíj |
---|---|---|
Angol nyelv | Kezdő, Alapfok, Középfok, Felsőfok | 8000 Ft / 50 perc |
Kémia | Általános iskola, Középiskola, Érettségi / Felvételi | 8000 Ft / 50 perc |