Belépés

TUTI magántanár-közvetítő
Országos magántanár adatbázis

 

TANÁRT KERESEL?

Több száz magántanár hirdetése egy helyen

Egyszerű, gyors, ingyenes keresés

TANÍTANÁL?

Több ezer sikeres közvetítés

Több mint 10 éves tapasztalat a magántanár-közvetítésben

Sediánszky Nóra

Beszédfejlesztés, Cikkírás, Dráma/színház, Filmelemzés, Fogalmazás, Francia nyelv, Kreatív írás, Magyar irodalom, Magyar nyelv és irod. szak vmely kurzusa, Művészettörténet, Olasz nyelv, Szakdolgozatírás, Színháztörténet, Tarot kártya oktatás

További információ

 

 

Szabó Melinda Krisztina

Bemutatkozás

Szabó Melinda vagyok, Zeneakadémiát végzett magántanár. Debrecenben születtem, több hangszeren tanultam, hegedűn, zongorán, később fuvolán. Tanulmányaimat a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Konzervatóriumában, a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, valamint a Budapesti Zeneakadémián végeztem, ahol 2006-ban szereztem diplomát. Évekig magánénekléssel is foglalkoztam, a szolfézs is mindig közel állt hozzám, amelyből országos második-, illetve első helyezést értem el, népdaléneklésből pedig megosztott első díjat kaptam. Kórusvezetést is tanultam, számos külföldi turnén vehettem részt mint zenekari muzsikus és mint kórustag. Több iskolában is tanítottam, voltam ének-zene, szolfézs- és zongoratanár. 2007 óta kizárólag magántanítással foglalkozom. Eleinte minden korosztályt tanítottam több hangszerre, hegedűre, furulyára (alt és szoprán furulya, germán- illetve barokkfogású), fuvolára, valamint énekre, illetve sikeresen készítettem fel szolfézsból felvételi vizsgára (óvónőképzőbe, tanítóképző főiskolára, Zeneakadémiára). De tanítványaim nagy része zongorázni jött, főként felnőtt (20-60 éves) emberek. Úgy érzem, legszívesebben zongorát tanítok. Kifejezetten szeretek kezdőkkel foglalkozni, legyen a tanítvány felnőtt vagy gyerek, nagy kihívást jelent számomra annak megtapasztalása, hogyan haladunk egyénre szabott, a tanítvány alkatának és korának megfelelő tanítási módszeremmel. Szívesen fogadom az újrakezdőket is, akik korábban már tanultak zongorázni. Óráim jó hangulatban telnek Budapest belvárosában lévő tanodámban. Hiszem, hogy a zenetanulás, a hangszeren játszás örömének átélésén túl, segít a mélyebb önismeretben, stresszlevezető, rekreációs tevékenység.

Úgy érzem, legszívesebben zongorát tanítok felnőttek részére. Kifejezetten szeretek kezdőkkel foglalkozni. Nagy kihívást jelent számomra annak megtapasztalása, hogyan haladunk egyénre szabott, a tanítvány alkatának és korának megfelelő tanítási módszeremmel. Szívesen fogadom az újrakezdőket is, akik korábban már tanultak zongorázni.

 

 

 

Adataim

Cím:
1062 Budapest, Aradi u. (Köröndnél)
Telefonszám:
Facebook oldal:
https://www.facebook.com/zongoraoktatasfelnotteknekvigan/
Weboldal:
www.zongoraoktato.hu
Tanít saját helyszínen?
igen
Házhoz megy?
nem
Vállal csoportos oktatást?
nem
Vállal online oktatást?
nem

 

Tanított tárgyaim

TárgySzintÓradíj
ZongoraKezdő, Haladó, Profi6000 Ft / 45 perc

Üzenet küldése

Név:
E-mail:
Üzenet:
 
Ellenőrző kód:
 

 

 

TUTI magántanár-közvetítő - országos magántanár-adatbázis, magántanár kereső