FB Pixel
Belépés

TUTI magántanár-közvetítő
Országos magántanár adatbázis

 

TANÁRT KERESEL?

Több száz magántanár hirdetése egy helyen

Egyszerű, gyors, ingyenes keresés

TANÍTANÁL?

Több ezer sikeres közvetítés

Több mint 10 éves tapasztalat a magántanár-közvetítésben

 

Horváth Zoltán

Bemutatkozás

Kémia tanár

Sziasztok! Horváth Zoltán vagyok, vegyész technikus. Jelenleg a Semmelweis Egyetem ÁOK-án vagyok ötödéves hallgató, de a kémia és tanítása máig közel áll a szívemhez és jelenleg óraadóként is tevékenykedem vegyipari technikumban.

Már gyermekkorom óta foglalkoztattak a reáltudományok, különösképp a kémia világa. Vegyipari szakgimnáziumba jártam, ahol stabil tudásra tettem szert kémiából, mind az elméleti, mind pedig a gyakorlati ismeretek terén. Elsősorban azt szeretném elérni az óráimon, hogy a hallgatók is megszeressék ezt a tudományágat és ezzel könnyebbé váljék a sikeres vizsgára való felkészülés. Ennek fényében igyekszem kísérletekkel színesíteni a tananyagot ill. a tanulók maguk is elvégezhetik az emelt szintű szóbeli vizsgán számonkért kísérleteket 1-1 személyes alkalom keretében. A tanórákon arra törekszem, hogy az ott elhangzó magyarázatok a megértés alapjául szolgáljanak, így a kémia nem egy bemagolandó, száraz anyag lesz csupán, hanem egy érthető, logikus rendszer, melyben a diákok képesek lesznek az emelt szintű érettségi szintjén eligazodni, a tanultakat alkalmazni - mind a vizsgán, papíron, mind pedig a való életben, ugyanis mindaz, ami körülvesz minket, nem működhetne anélkül, amit kémiának nevezünk. Mindezek mellett igyekszem rámutatni a biológiával, fizikával, és nem utolsó sorban az orvostudománnyal kapcsolatos átfedésekre, összefüggésekre, ezzel is segítve a mélyebb megértést.

Óráimat online, Zoom-on tartom. Átvesszük a teljes elméleti anyagot, begyakoroljuk a számolásokat és 1-1 alkalommal, személyesen a szükséges kísérleteket is elvégezzük. A felkészülést segítendő, saját kidolgozott anyagot készítettem, mely lefedi a követelményrendszert ill. azon túl is mutat, természetesen jelölve a számon nem kért, csupán az ismeretek elmélyítését lehetővé tevő részeket.

Egy kis betekintés a kidolgozott anyagba: https://drive.google.com/file/d/1V_B1Ou_eKlNYLASmibzZPLUxc9jSfYkj/view?usp=drive_link

Amennyiben felkelettem érdeklődésedet, kérlek az alábbi elérhetőségek valamelyikén vedd fel velem a kapcsolatot!
Email: hozo1999@gmail.com (preferált)
Mobil: +36305902536

 

 

       

 

Adataim

Cím:
Telefonszám:
+36305902536
Tanít saját helyszínen?
nem
Házhoz megy?
nem
Vállal csoportos oktatást?
nem
Vállal online oktatást?
igen

 

Tanított tárgyaim

TárgySzintÓradíj
Kémia Középiskola, Érettségi / Felvételi5000 Ft / 60 perc

Üzenet küldése

 
captcha img
 

 

 

TUTI magántanár-közvetítő - országos magántanár-adatbázis, magántanár kereső