Belépés

TUTI magántanár-közvetítő
Országos magántanár adatbázis

 

TANÁRT KERESEL?

Több száz magántanár hirdetése egy helyen

Egyszerű, gyors, ingyenes keresés

TANÍTANÁL?

Több ezer sikeres közvetítés

Több mint 10 éves tapasztalat a magántanár-közvetítésben

 

Király Márton

Bemutatkozás

Angol nyelv tanár, Német nyelv tanár, Olasz nyelv tanár, Svéd nyelv tanár,

Kedves érdeklődő!

Király Mártonnak hívnak, az ELTE-n végeztem olasz-svéd szakon. Előtte német két tannyelvű gimnáziumba jártam, az angol nyelvet pedig még általános iskolában kezdtem el tanulni. Mivel 8 éves korom óta folyamatosan tanulok nyelveket, sok mindent kitapasztaltam az évek során, és biztos vagyok benne, hogy sok tippel, tanáccsal tudok segíteni.

Több mint 7 éve tanítok magántanárként, és ez idő alatt sok különböző tanítványom volt; a legtöbben kiköltözés céljából járnak hozzám, de volt olyan tanítványom is, aki pusztán hobbiból tanulta a nyelvet, valamint nyelvvizsgára való felkészülésben is segítettem többeknek. Nyelviskolákban is tanítottam (Katedra, Berlitz), ahol egyéni- és csoportos órákat tartottam helyben, a nyelviskolában, illetve cégeknél. Tanítottam már svédet kizárólag a svéd nyelv használatával, és angolul is. Fordítottam már önéletrajzot, motivációs levelet svédre, javítottam számos svéd nyelvű fogalmazást, és szintfelmérő tesztet is állítottam össze nyelviskolának.

Több volt - és jelenlegi - tanítványom már kint él és dolgozik Svédországban (orvosok, szakács, közgazdász, programozó).

Óráimon különös figyelmet fordítok a kiejtésre és a megfelelő hangsúlyozásra, a nyelvtanra, de természetesen az összes fontos készséget gyakoroljuk (olvasott szöveg értése, hallás utáni értés, íráskészség, beszédkészség). Az órák személyre szabottak, és mindig igyekszem igazodni a tanítvány igényeihez. Az összes eddigi tanítványommal jól kijöttem, és könnyen ment a közös munka. :) Személyiségemet tekintve kedves, barátságos, lelkiismeretes, alapos, humoros, rugalmas, korrekt embernek tartom magam.

Amennyiben hirdetésemmel felkeltettem az érdeklődésedet, keress bátran az alábbi elérhetőségek valamelyikén!

Elérhetőségeim:
Telefonszám: +3630 991 2740
E-mail: marton.kiraly5@gmail.com (E-mailen keresztül könnyebben elérhető vagyok, a telefont sokszor nem tudom felvenni.)

Óradíjak:
Angol nyelv: 4000 Ft / 60 perc, 6000 Ft / 90 perc
Német nyelv: 4000 Ft / 60 perc, 6000 Ft / 90 perc
Olasz nyelv: 3500 Ft / 60 perc, 5000 Ft / 90 perc
Svéd nyelv: 6000 Ft / 60 perc, 9000 Ft / 90 perc

Marci

 

 

 

Adataim

Cím:
Online
Telefonszám:
06-30/991-2740
Tanít saját helyszínen?
A koronavírus-járvány ideje alatt csak online.
Házhoz megy?
nem
Vállal csoportos oktatást?
Max. 3 fő.
Vállal online oktatást?
igen

 

Tanított tárgyaim

TárgySzintÓradíj
Angol nyelv Kezdő, Alapfok, Középfok4000 Ft / 60 perc
Német nyelv Kezdő, Alapfok, Középfok4000 Ft / 60 perc
Olasz nyelv Kezdő, Alapfok, Középfok3500 Ft / 60 perc
Svéd nyelv Kezdő, Alapfok, Középfok, Felsőfok6000 Ft / 60 perc

Üzenet küldése

Név:
E-mail:
Üzenet:
 
Ellenőrző kód:
 

 

 

TUTI magántanár-közvetítő - országos magántanár-adatbázis, magántanár kereső