Török Csaba HATÉKONY OKTATÁS ÉS TEHETSÉGGONDOZÁS, ANGOLUL VAGY NÉMETÜL IS!
Fizika, Kémia, Matematika
Angol nyelv
Tündér - TANULÁSI SPECIALISTA Olvasás-,Tanulás-, Írásproblémás gyerekek egyénre szabott fejlesztése!
Általános iskolai tárgyak, Képességfejlesztés, Olvasásfejlesztés
Matematika, fizika, kémia tanár: Vadász Gergely
Bemutatkozás
Vadász Gergely
Bármilyen nehéz dolgom van, addig és annyi féle képpen magyarázom el, amit a diák nem ért, ameddig megérti. Erre kiemelkedő képességgel rendelkezem.
Matematikát és fizikát tanítok, és pályaválasztási tanácsokat adok, irányt mutatok. Miskolcon a Kiliánban lakom. Itt, vagy a diák által választott helyszínen tanítok. Hétvégén délelőttönként is. Egyénileg vagy csoportban. Két főre oda tudok figyelni akkor is, ha nem ugyanazt tanulják. Magántanulókat is vállalok.
Célom nem lehet kevesebb, mint visszaadni a gyerek/fiatal önálló tanulásra való képességét. Így a munkám nem csak a magyarázás; - az ön anyagi befektetésének hatása pedig nem csak a következő dolgozatig tart. A megismert akadályok közül először a legnagyobb elhárításával foglalkozunk. Így a lehető leghatékonyabban dolgozunk.
Érdeklődjön az alább olvasható elérhetőségeken!
Adataim
- Cím:
- 3534 Miskolc, Kilián dél
- Telefonszám:
- +36-70/411-6720
- Tanít saját helyszínen?
- igen
- Házhoz megy?
- igen
- Vállal csoportos oktatást?
- 2 fő
- Vállal online oktatást?
- igen
Tanított tárgyaim
Tárgy | Szint | Óradíj |
---|---|---|
Algebra | Középiskola, Érettségi / Felvételi, Főiskola | 4000 Ft / 60 perc |
Analízis | Középiskola, Érettségi / Felvételi, Főiskola | 4000 Ft / 60 perc |
Bevezetés a matematikába (ELTE) | Egyetem | 5000 Ft / 60 perc |
Diszkrét matematika | Középiskola, Érettségi / Felvételi, Főiskola | 4000 Ft / 60 perc |
Erkölcstan | Általános iskola, Középiskola | 2000 Ft / 60 perc |
Etika | Általános iskola, Középiskola | 3000 Ft / 60 perc |
Etimológia | Középiskola | 2000 Ft / 60 perc |
Fizika | Általános iskola, Középiskola, Érettségi / Felvételi | 4000 Ft / 60 perc |
Informatika | Középiskola | 4000 Ft / 60 perc |
Kémia | Általános iskola | 3000 Ft / 60 perc |
Kombinatorika | Középiskola, Érettségi / Felvételi | 4000 Ft / 60 perc |
Komplex számok | Középiskola, Érettségi / Felvételi | 4000 Ft / 60 perc |
Lineáris algebra | Középiskola, Érettségi / Felvételi | 4000 Ft / 60 perc |
Magyar nyelvtan | Általános iskola | 2000 Ft / 60 perc |
Matematika | Általános iskola, Középiskola, Érettségi / Felvételi | 4000 Ft / 60 perc |
Matematika idegen nyelven | Általános iskola, Középiskola | 6000 Ft / 60 perc |
Pályaválasztási tanácsadás | Szint nélkül | 4000 Ft / 60 perc |
Valószínűségszámítás | Középiskola, Érettségi / Felvételi | 4000 Ft / 60 perc |
Önbizalom-erősítés gyerekeknek | Szint nélkül | 2000 Ft / 60 perc |
Üzenet küldése
- Önbizalom-erősítés gyerekeknek tanár Borsod-Abaúj-Zemplén megye
- Önbizalom-erősítés gyerekeknek tanár Borsod-Abaúj-Zemplén megye, online oktat
- Kombinatorika tanár Borsod-Abaúj-Zemplén megye
- Kombinatorika tanár Borsod-Abaúj-Zemplén megye, online oktat
- Fizika tanár Borsod-Abaúj-Zemplén megye
- Fizika tanár Borsod-Abaúj-Zemplén megye, online oktat
- Matematika tanár Borsod-Abaúj-Zemplén megye
- Matematika tanár Borsod-Abaúj-Zemplén megye, online oktat
- Algebra tanár Borsod-Abaúj-Zemplén megye
- Algebra tanár Borsod-Abaúj-Zemplén megye, online oktat
- Matematika idegen nyelven tanár Borsod-Abaúj-Zemplén megye
- Matematika idegen nyelven tanár Borsod-Abaúj-Zemplén megye, online oktat