Belépés

TUTI magántanár-közvetítő
Országos magántanár adatbázis

 

TANÁRT KERESEL?

Több száz magántanár hirdetése egy helyen

Egyszerű, gyors, ingyenes keresés

TANÍTANÁL?

Több ezer sikeres közvetítés

Több mint 10 éves tapasztalat a magántanár-közvetítésben

 

Boreczky Katalin

Bemutatkozás

2012-ben végeztem az ELTÉ-n latin-ógörög szakos tanárként, és az óta több helyen tanítok latint óraadói megbízásokkal, illetve magántanárként is. Személyre szabott, sok kultúrtörténettel fűszerezett órákat szoktam tartani. Vizsgára, dolgozatra is szívesen vállalok felkészítést, mind latin, mind pedig ógörög nyelvből. Mivel gyerekként két évig jártam Amerikában iskolába, felső fokon beszélek angolul, néhány éve fordítóként, illetve egy magán nyelviskolában nyelvtanárként is dolgozom, ezért van gyakorlatom beszédcentrikus órák tartásában is. Olaszból szintén az ELTÉ-n végeztem BA-t 2013-ban, tanítottam is, abból első sorban korrepetálást, nyelvtani rendszerezést vállalok, illetve teljesen kezdő szinten újgörögöt is, abból jövő tanévben tervezem megszerezni a BA fokozatot. Két év gyakorlatom van speciális igényű (látássérült) hallgatók nyelvoktatásában, ezért az ilyen jellegű feladatokra kifejezetten nyitott vagyok.

 

 

 

Adataim

Cím:
Budapest XI. kerület
Telefonszám:
06-30/732-3079
Tanít saját helyszínen?
nem
Házhoz megy?
igen
Vállal csoportos oktatást?
3-4 fő
Vállal online oktatást?
igen

 

Tanított tárgyaim

TárgySzintÓradíj
Angol nyelv Kezdő, Alapfok, Középfok, Felsőfok3500 Ft / 90 perc
Latin nyelv Kezdő, Alapfok, Középfok, Felsőfok4000 Ft / 90 perc
Ógörög Kezdő, Alapfok, Középfok, Felsőfok4000 Ft / 90 perc
Olasz nyelv Kezdő, Alapfok, Középfok3500 Ft / 90 perc
Újgörög nyelv Kezdő, Alapfok2500 Ft / 90 perc
Újszövetségi görög Kezdő, Alapfok, Középfok, Felsőfok3500 Ft / 90 perc

Üzenet küldése

Név:
E-mail:
Üzenet:
 
Ellenőrző kód:
 

 

 

TUTI magántanár-közvetítő - országos magántanár-adatbázis, magántanár kereső